17.rész Megismerkedés

November 22. (Hétfő)
Reggel 5-kor keltem, mivel apa tegnap elment 3 napra, és Boginak kaját kell készíteni. Lebotorkáltam a lépcsőn és megláttam Évát. A fenébe! Elfelejtettem, hogy itt van ő is. Tök fölöslegesen keltem fel.
-Dorka? Hát te?
-Amm izé....elfelejtettem, hogy te is itt vagy. Jöttem volna Boginak kaját csinálni a suliba.- Éva hangosan felnevetett. Mi ebben a vicces? Csak néztem rá értetlenül.
-Jajjj Dorka- nevetett még mindig- nyugodtan menj vissza a szobádba. Kézben tartom az ügyet.- azt ugyan nem mondta el, hogy miért nevet, de akkor nem nagyon érdekelt. Felmentem a szobámba, de nem aludtam.Tudtam, korán van, de írtam egy sms-t Lolának.
"Szia, Lola. Nem hagytad, hogy elmagyarázzam. Ha esetleg megengednéd, hogy elmondjam csak írj. Bármikor. Mindig be leszek kapcsolva. Hát....szia."
Valahogy éreztem, hogy nem fog válaszolni, lehet meg sem nézi, de legalább megpróbáltam és nincs bennem az a, mi lett volna ha, érzés. Az idő gyorsan eltelt. Épp indultam volna, amikor Alfredot pillantottam meg az ajtóban.
-Hát te?- kérdeztem köszönés nélkül.
-Arra gondoltam mehetnénk együtt, Doda.- A név hallatára csak a szememet forgattam.
-Végülis...- adtam meg magam. Sokat beszéltünk az úton és kiderült, hogy azért félig magyar és félig olasz a neve, mert apja ugyan magyar, de anyja olasz. Belement abba, hogy a vezeték neve maradjon, de ragaszkodott ahhoz, hogy keresztneve olasz származású legyen. Azt is megtudtam, hogy nővérét Camillának hívják. (ejtsd: Kamilla) Én is meséltem magamról, de anyut kihagytam. Ahogy Lolát is. És Hannáékat is. Bogiról, apuról és úgy általánosságba magamról. Mikor befejeztem odahúzott magához és megölelt.
-Alfredo...miért öleltél meg?
-Mert nem meséltél anyukádról.- belefúrtam a fejem a kabátjába.
-Köszönöm- feleltem halkan.
-Na gyere! Mutatok valamit!- elkezdett húzni a park felé. Ránéztem az órára. Értettem miért nem egyenesen a suliba megyünk. Még volt bő fél óránk, a park pedig csak 10 percre van a sulitól. Egy fákkal körülvett helyre vezetett. ott a fölbe bele volt szúrva egy kis tábla. Csak egy szó volt rajta "Beni"
-Ez a kutyám sírja. Amikor idejöttünk, egy hete még semmi baja nem volt. Bélcsavarodása lett.
-Őszinte részvétem.- ugyan még sosem volt háziállatom, de el tudtam képzelni, milyen érzés volt. Egy percig csak álltunk és néztük a sírt. Majd elindultunk, és Alfredon nem is látszott semmilyen érzelem. Kis idővel visszatért a csillogás a szemébe.
-Neked van valamilyen házi állatod?
-Nincs sajnos....de nagyon szeretnék egy kutyust.
-Milyen fajtát?
-Arany labradort. Bogi is szeretne, és apa sincs ellene, de nem biztos abban, hogy én tudnék rá vigyázni. Pedig számtalanszor bizonyítottam, hogy képes lennék.
-És anyagilag is menne?
-Persze. Nem vagyunk gazdagok, de anyagilag jól állunk. Meg van mindenünk, és még marad is.
-Amúgy olvastam a névsort. Az osztályba.- kezdte- és évfolyamtársak leszünk.
-Milyen osztályba mész?- én voltam a-s. Ebben az évfolyamban, annyi a gyerek, hogy nem a-tól d-ig, hanem a-tól e-ig vannak osztályok.
-C-s leszek.
-Az jó. Örülj, hogy nem e-s....fúú az durva osztály.- miközben erről meséltem neki megérkeztünk a sulihoz. Megpillantottam Lolát.
-Ne haragudj Alfredo, de mennem kell. Majd még látjuk egymást.- meg sem vártam a válaszát, már mentem is Lolához.
-Lola!-kiáltottam. Rám nézett, de ment tovább. Odaértem mellé. Azér az évfolyamban én vagyok a legjobb futó, hah.
-Megkaptad az sms-emet?
-Nem.- felelte szárazon.
-Csak annyi volt benne, hogy...- kezdtem volna mondani de félbeszakított.
-Dolgom van.- és már el is ment. Én hülye! El is felejtettem, hogy nulladikom van és neki nincs ma. Gondoltam ez biztos nem kifogás, hiszen mit keresne itt ilyen korán. Be mentem a suliba, és szembenéztem egy tartalmas nappal.