3. rész Lola mesél, avagy mi történt

Próbáltam visszaemlékezni azokra a pillanatokra, amikor még minden "full happy" volt, amikor még a volt barátnőmmel jóban voltunk.
-Hello! Hogy vagy?-jött oda hozzám még tavaly szünetben.
-Köszi, jól vagyok! És te?- kérdeztem illedelmesen.
-Hát, képzeld kaptam egy vadi új bakancsot-mutatott a lábára- Még tegnap, de egyszerűen imádom!- ugrált fel-alá.
Most visszagondolva nem is volt rossz, hogy így hozta a sors. Utáltam őt. Minden nap odajött hozzám és mindig megkérdezte hogy vagyok. De nem is figyelt oda, mivel már mondta is a magáét, mindenkinek eldicsekedett minden dolgával. Most arra is visszaemlékeztem, hogy amikor bemutatót kellett készíteni, és eljött hozzánk, akkor is ugyanezt csinálta.
-Helloka! Bejöhetek?- hajolt a küszöb fölé.
Nem is kellett mondanom semmit, már csak azt vettem észre, hogy a hűtőben kotorászik.
-Van valami normális kajátok?- nyúlt bele most a fűszeres dobozba , ahol azt hitte, hogy majd egy kis édességet talál.
-Most inkább gyere, és kezdjünk el felkészülni!- húztam a karjánál fogva az emeletre.
-De éhesen nem tudok koncentrálni!- nyávogott, és visszahúzta a karját a konyhába- menj fel, majd megyek én is!
Felmentem...Vártam...Semmi. Lebaktattam a lépcsőn, meghökkenve vettem észre, hogy a kanapén ül, és válogatja a csatornákat. Még le sem vette kopott bakancsát, sáros talpáról estek le a tiszta fehér szőnyegre a megszáradt sármaradványok.Nem hittem, hogy ennyire tapintatlan másokkal szemben.
-Úristen! Nem okos a tévétek?- nyávogott
Már tudtam, éreztem, hogy ez a délután nagyon nagyon hosszú lesz...
-Most AZONNAL gyere fel!- kiabáltam.
-Jól van na...
-És a CIPŐDET is VEDD LE!- üvöltöttem.
-Figyelj, én ezt nem bírom! Higgadj le jó? Én most szépen haza me...
-SZÓ SEM LEHET RÓLA! ITT MARADSZ!-lefutottam, bezártam az ajtót, a kulcsot pedig a kezemben szorongattam. Úgy néztem ki, mint egy idegbeteg, de elegem lett belőle.
-Lehiggadok, de ígérd meg,hogy megváltozol, ne legyél ennyire hisztis kis... vagyis ne legyél ennyire kényes!
-Már megbocsáss, de egyáltalán nem vagyok kényes. Kecses vagyok, és törékeny. Mint egy LÁNY. Te vagy az ősember! Nincsenek magas igényeid. Nem vagy EMBER. A szavai beharangozták az egész lépcsőházat. Én pedig csak álltam, és meredtem magam elé. Igaz ez? A legjobb barátnőm ilyeneket állít? Nem lennék EMBER?
-Bocsáss meg Lola...- hebegte, de a szavába vágtam.
-Menj innen! Meg ne lássalak!- fordítottam a kulcsot a zárban.-Menj innen, mielőtt még dühöngeni kezdek!
Kilöktem az ajtón. Amikor visszafordultam, megláttam a kabátját. Pedig már negyed órája zuhogott az eső. De nem érdekelt. Megfogtam a 20.000 Ft-os kabátját, és azzal a lendülettel kihajítottam az ablakon, bele egy sáros pocsolyába. Tönkrement. Láttam az arcára kiülő bánatot és haragot. De elment. És én egyedül maradtam.
Másnap elmentem a parkba. Lehet, hogy Almának igaza volt? Tényleg nem lennék igazi....... EMBER?


Folytatás következik...