7. rész Raktár

Szeptember 23.
Megkötözve a kezem, a szám betömve alig kapok levegőt, és a barátnőim sehol... Hogy jutottam idáig???
Reggel, már nyolckor fenn voltam, és azon gondolkoztam, hogy lógjunk el. Az a terv nem volt jó, hogy Lola marad, mert szükségünk van rá. Felkeltettem Hannát.
-Jajj Dodo! Nyolc óra van! Hagyj már aludni!!!- förmedt rám Hanna.
-Hanna, kérlek kelj fel! Valahogy el kell jönnünk innen, és neked vannak jó ötleteid!
-És pont ilyen korán kell kitalálnom? 1 óra alvást kérek.....vagy....kettö...- és már nem fejezte be a mondatot, mer visszaaludt.
-Hanna.....kérek...- suttogtam- anyáról van szó. Aggódom. Légyszíves!- nem reagált.
-Dodo, minden rendben?- kérdezte Lola.
-Nem...Hanna nem kel fel, és nincs ötletem hogy szökünk el.
-Nekem van egy tervem!- sejtemeskedett Lola, és már mondta is.
A terv egyszerű volt, de annál hatásosabb. Elküldjük Lola szüleit a színházba, mer van egy opera ami eléggé sokáig tart. Ha belemennek, sima az ügy. De ha nem....na akkor már minden bonyolult lesz.
-Anyu, Apu! Van kedvetek színházba menni? Opera, nekem dög unalom, de ti megérdemlitek a szórakozást!- hadarta Lola.
-Nem is tudom Lola....- mondta az anyukája.
-Szerintem jó ötlet!- kacsintott az apukája. És belementek. Ezzazzz.
Itt állunk hárman a bejárat előtt és semmi.
-Tuti valami rossz fog történni!- aggodalmaskodott Lola.
-Ugyan mi történne? Csak megnézzük mit csinálnak, miről beszélnek.- nyugtattam Lolát.
-Nézzétek! A raktárba mennek!- kiáltott föl Hanna.
-Gyerünk! Oda kell érnünk!- szóltam, és már futottam is a raktárhoz, amilyen gyorsan csak tudtam. Beértünk. Jobban mondva, beértem.
-Lola! Hanna! Hol vagytok?
-Majd megtudod Dodo.- szólt Zsombor.
-Neked csak Dorottya! Hol vannak a barátnőim? És anyu?
-Ugyan Dorottya!- szólt egy nő- Csak nem hitted el, hogy én vagyok az anyukád!
-De.....de.....hallottam a hangját!!! Meg....meg láttam is!!!- kezdtem sírós hangon.
-Jajj, Dorottya! Nem halottál még a hangfelvételről? És azt sem vetted észre, hogy az arcomat sosem láttad?
-Hol van anya??!!- kérdeztem.
-Mindent sorjában.- kezdte Zsombor.
-Hol van ANYA!!!- kiabáltam, és közben folytak a könnyeim is. Majd, hirtelen meggondolásból bevertem egyet Zsombornak.
-Na most elkaplak te patkány!
És így kerültem ebbe a rettentő kényelmetlen....hogy is mondjam mibe... pózba. És akkor kinyílt egy ajtó. Anya volt ott. Megkötözve és....és.... véresen.
-Anya?- kérdeztem.
-Nem hall Dorottya.- mondta a nő.
-NEEM!!!- kiáltottam- NEM HALHAT MEG! ANYA VÁLASZOLJ!! kérlek....- és az utolsó szót már csak suttogtam.
-Ugye nem hitted el egy pilanatra is, hogy anyukád tényleg egy lakberendező? Nem volt furcsa, hogy mindig utazik? Nem gondoltad végig, hogy titkosügynök?- kérdezte vigyorogva a nő.
És akkor elszakadt a kötél a kezemen. Lola volt mögöttem, felszakadt szájjal, véres orral. Majd Hanna Megkötözte a nőt, és hasba rúgta. Zsombor is ott feküdt kábultan. A rendőröket is hallottuk, hogy megérkeztek.
-Annyira sajnálom Dodo!- ölelt meg Lola. Odajött Hanna is. Én meg leroskadtam a földre, és sírtam.