9.rész Árulás

Október 10.
Ezt nem hiszem el! Senkiben nem lehet bízni? Pedig megkértem. Külön megkértem.
Két nappal ez előtt (csütörtök) minden ment a szokásos menetrendben. Reggeli, kezelés, pihi, ebéd, kezelés, pihi és jönnek Szesziék. Már négy óra volt, és fél háromra szoktak jönni. Kezdtem aggódni, hogy történt valami, de szerencsére csak Lolának tartott tovább az órája, és így lekéste a buszt.
-Ahh bocsi Dodo, hogy késtünk, csak lekéstük a buszt.- jött be Szeszi.
-Semmi gond. Inkább ez, mint hogy....- kezdtem bele.
-Jajj nem kell befejezned!- szólt Lola.
-Köszönöm.- feleltem halkan.
-Jobban vagy már?- kérdezte Szeszi.
-Amm....hát....
-Tudjuk mi történt. Juli néni elmondta.
-Még szerencse, hogy beengedett most titeket. Nem bírnám ki nélkületek. Ha már apám ennyire törődő velem.- kezdtem mérgesen.
-Hidd el neki is nehéz!- kezdte védeni Lola.
-Én elhiszem, de arra nem gondol, hogy nekem is nehéz? Én is itt vagyok nem csak ő! Nekem is ugyanúgy hiányzik anyu...- kezdtem és már nem kezdtem el sírni, csak egy köny csepp gördült le az arcomon.
-Hanna! Amióta itt vagytok meg se szólaltál! Baj van?- kérdeztem.
-Nem nincs semmi baj!- nézett rám, és erőltetetten mosolygott. Odahajoltam Szeszihez és megkérdeztem halkan, amikor Hanna elfordult.
-Mi a baja?
-Amm....izé....
-Lola! Te is tudod mi folyik itt?
-Ami azt illeti igen.- felelte halkan, a cipőjét nézve.
-Hanna! Nekem bármit elmondhatsz! Legjobb barátok vagyunk!- mondtam bátorítóan Hannának.
-Dodo ígérd meg, hogy bármit mondok is a barátnőm maradsz!
-Jajj Hanna ne butáskodj! Nem tudsz olyat mondani amivel örökre tönkremenne a barátságunk!- mondtam neki mosolyogva.
-Majd meglátjuk...- mondta a fogai között- tudod egyik nap beszélgettem Virággal...
-Azzal a Virággal? A Félegyházi Virággal?
-Iigen. -felelte halkan. Na már most tudni kell, hogy Virág az ellenségem. Még régen, alsóban Szeszi, Virág és én hárman lettünk legjobb barátok. Ám Virág engem kitúrt. Ő Szeszivel akart csak legjobb barát lenni. Ezt Szeszi is észrevette, és otthagyta. Kitartott mellettem. Aztán, felsőben (pontosan ötödikben) jött Hanna, és rögtön hozzánk csapódott. Elvileg ő sem szerette Virágot. Na de tovább.
-És mi beszélni való dolgod volt azzal a személlyel, akit elvileg utálsz? Mert ha jól tudom, de javíts ki ha tévedek, ha valakit utálok, akkor nem beszélgetek vele csak úgy.
-Nem Dodo teljesen igazad van. Csak érdeklődött a hogylétedről. Én hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Azt mondta Szeszi nem mond semmit, és nagyon aggódik érted. És én tényleg azt hittem, hogy igazat mond. És elmondtam neki mindent. Attól kezdve, hogy idekerültél, és...és... már mindenki tudja, hogy mi történt itt veled.
-És meddig mondtad?- kérdeztem.
-Az...az....álmos dologig...amikor...amikor...
-Elég.- feleltem.
-Dodo, én annyira sajnálom!
-Ugye megkértelek, hogy ne mond el senkinek. Főleg ne Virágnak! Most már szerencsére az egész osztály, lassan az egész iskola tisztában van azzal, hogy én velem mi történik itt! Mindenki röhöghet rajtam! Köszönöm Hanna, nagyon jó barátnő vagy!
-Én tényleg azt hittem, hogy megbízhatok benne! Nagyon sajnálom! nem akartam, hogy mindenki megtudja.
-Ha nem akartad, mért mondtad el bárkinek is?
-Dodo, igen hibáztam, de nem veheted le a fejem azért, mert elhittem valakinek azt, hogy aggódik érted!
-Persze igazad lenne, HA 1 nem mondtam volna el, hogy ne mond el senkinek és 2 Főleg nem annak mondod el, akiről te is pontosan tudod, hogy utál!
-Jól van hagyjuk.
-Rendben. Szia Hanna. Kössz hogy bejöttél.
-Szia Dodo!- köszönt el Lola.
-Nem, nem!- feleltem- ti maradhattok. Csak Hannának kell elmennie.
-Nem küldhetsz el!
-De igen! Na menj amíg szépen mondom!
-Érdekel mit gondolok rólad Dorka?
-Nem, szia.- fordultam.
-Hanna kérlek! Gyere hazakísérlek!- ajánlotta fel Szeszi.
-Hogy egy szánalmas lány vagy, aki bebújik ebbe az intézetbe, elmenekül a nagyvilág elől, és amikor már felveszi a kapcsolatot a világgal, összeomlik! Itt sajnáltatod magadat, és az nem is érdekel téged, hogy másnak is vannak gondjai! Képzeld, Szeszinek is lehet súlyos betegsége!!! NEM CSAK TE VAGY A FÖLDÖN!- és az utolsó mondatot, már emelt hangon mondta.
-Hanna!- kiabált rá Szeszi. Én csak ültem és néztem Hannára, aki mérgesen meredt rám. Lola átölelt.
-Na mi van? A kis Dorottya nem bír az élet gondjaival? Jajj, hát persze hogy nem, hiszem elmenekül minden gond elől!
-Menj el.- feleltem halkan.
-Jajj, már beszélni sem tud a kis liba? Az aki akkora nagy sztár, és ő a világ közepe!
-TŰNJ EL INNEN TE UTOLSÓ ******** ******!!!- álltam fel és dörrentem rá. Erre kiment vörös fejjel. Jobban mondva Szeszi kituszkolta. Én lerogytam az ágyra,( a napokban ez elég gyakran megtörténik, hogy lerogyok mindenhova...hmmm....fuuura) és átöleltem Lolát, majd halkan sírtam.